Magnézium - a létfontosságú mindentudó
A vádligörcs talán a legismertebb (de korántsem az egyetlen) jele a magnéziumhiánynak. A fáradtságtól a depresszión keresztül a gyulladásig egy kicsit minden ezt jelzi. Manapság egyre több ember szenved magnéziumhiányban. A legtöbben azonban nem is tudnak róla. A mezőgazdaság fejlődése és a modern, nyugati életstílus nem teljesen érdektelen ebben.
Magnézium nélkül nem lenne élet a Földön. Ez ugyanolyan fontos az emberek számára, mint a növényeknek. Az emberi szervezetben minden egyes sejtnek szüksége van rá, hatással van az idegrendszerre és a csontokra.
A napi magnézium igény számos tényezőtől függ. Ilyen például a kor, a nem és a súly, amelyek a napi ajánlott mennyiséget nagyban meghatározzák. Az ajánlott bevitel felnőttek esetében napi 350 mg és 1200 mg közé esik. Ebben a szakértők azonban nem teljesen értenek egyet. Nagyobb szükség van magnéziumra stressz, fizikai aktivitás vagy túlzott alkohol, fekete tea vagy üdítő fogyasztás esetén.
Az egyik probléma az, hogy a szervezet nem képes felvenni az élelmiszerek által bevitt teljes magnézium mennyiséget. Csak körülbelül egyharmada szívódik fel a belekben. Ez azonban az adagolástól is függ. A magnéziumnak kötött formában kell a szervezetben lennie, hogy fel tudja használni. Ezért jobb, ha többször kevesebbet jutattunk a szervezetünkbe. Ezt tanulmányok bizonyítják. 360 mg bevitellel mintegy 18 százalék, 120 mg esetén pedig körülbelül ennek 35 százaléka szívódik fel a szervezetben.
Sajnos egyre gyakrabban fordulnak elő hiánytünetek. Ehhez az ipari mezőgazdaságnak is köze van. A talajokat kilúgozzuk és műtrágyával kezelik, amely azonban nem tartalmaz magnéziumot. Az iparilag előállított élelmiszerek és a kiegyensúlyozatlan táplálkozás mind a magnéziumhiány következményei.
A napi magnéziumigény fedezésére több lehetőség van. Kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozással és friss alapanyagokból készített ételekkel megelőzhető a magnéziumhiány. Magnéziumban gazdag ételek pl. tökmag, kakaó, quinoa, hüvelyesek, diófélék, magvak (szezámmag, mák, stb), zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű kenyér, zabpehely és amaránt.
Manapság sok embernek nincs lehetősége a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Ebben az esetben étrendkiegészítőkre van szükség, amelyekből a választék óriási. Mindenkinek meg kell találnia a számára legjobbat. Léteznek magnéziumkészítmények, amelyek szerves savakkal (magnézium-sók), mint például citrát vagy glukonát, kombináltak. De számos olyan készítmény is van, amely vitaminokkal és kálciummal ellátott.
A magnéziumról Paracelsus évszázadokkal ezelőtt azt mondta: A mennyiség teszi mérgezővé. A túl nagy dózis számos nem kívánt mellékhatást (szívritmus zavar, hányinger, hányás, hasmenés, izombénulás, vérnyomásesés, ...) okozhat. Ezért az adagolás mennyiségét mindig szigorúan be kell tartani.
Utoljára értékelt
-
4.8 (18)BRAINEFFECT C8 MCT-olaj, 1.000 ml
Bestseller- Íz- és illatsemleges
- Előállítás: Németország
- Kiváló MCT-zsírok (100% kaprilsav)
17.090 Ft (17.090 Ft / l)Ingyenes szállítás eddig: július 29.
-
4.0 (1)Amaiva Bio Moringa por, 320 g
- Tiszta Moringa levél por
- Kíméletesen, árnyékban szárítva
- Bio gazdálkodásból Indiából
8.440 Ft (26.375 Ft / kg)Szállítás eddig: július 29.
-
5.0 (1)FITNE Health Care Meno Balance, 60 kapszula
-5%- Növényi alapú
- Speciálisan nők számára
- Fontos B-vitaminokkal
8.188 Ft 8.620 Ft (194.952 Ft / kg)Szállítás eddig: július 29.
-
5.0 (1)Doppelherz Aktiv-Meno szója-izoflavon + Kalcium + D3, 30 tabletta
- 500 mg kalcium + 5 µg D-vitamin
- 50 mg szója-izoflavont tartalmaz
- Csak napi 1 tabletta
3.190 Ft (61.228 Ft / kg)Szállítás eddig: július 29.