Polifázisos alvás - Mi is ez?

Képzelje csak el, hogy napi két óra alvással, ugyanolyan fitt lehet, mintha nyolc órát aludt volna. Mit kezdene ennyi felszabadult idővel?

Az utóbbi időben többször találkozhatunk az interneten a következő kifejezéssel: polifázisos alvás. Ennek célja az alvásigény drámai csökkentése és a nyert idő által a produktivitás növelése. Működhet?

Az tény, hogy az egyes emberek alvási szokásai az élet során többször változnak. A babák naponta többször alszanak kevesebbet, a felnőttek ezel ellentétben hosszabb alvási fázist használnak. Korral azonban ez változhat. Az éjszakai alvás rövidebb lesz, ezáltal ismét előkerülhet a "jó öreg" ebéd utáni alvás.

Milyen alvási szokások vannak?

Monofázisos

Az alvási szokások ezen fajtája a leggyakoribb világszerte a felnőtt emberek körében. A nap két részre van osztva, egy 16 órás éber és egy 8 órás alvó fázisra.

Bifázisos

Ez a minta szintén széles körben elterjedt, különösen a déli országokban. Az éjszakai hat órás fázist egy 20 perces ebéd után alvás egészíti ki. Létezik egy séma 4,5 órás éjszakai és 1,5 órás délutáni fázissal is.

Everyman

Lassan egyre érdekesebb lesz. Ez az alvásminta egy rövid éjszakai (min 1,5 - max. 4,5 óra) fázist tartalmaz, amelyet 2-5 20 perces szunyokálás egészít ki a nap folyamán elosztva. Az Everyman alvással akár három óra alvásmentes időt is nyerhetünk.

Dymaxion

Ez a kifejezés egy mozaikszó. Mint ahogyan a grafikonon is látható, ezzel a mintával naponta négyszer 30 perc alvás szükséges, tehát összesen 2 óra. A 30 perces alvásokat szigorúan minden 6 órában kell beiktatni.

Uberman

A Dymaxion mintához hasonlóan, ebben az esetben is csak naponta 2 óra alvás szükséges, csak itt minden 4 órában 20 perc.

Egészséges ez?

Két óra alvás első hallásra nagyon egészségtelen tűnik. Mindenki tudja, hogy a túl kevés alvás rossz. Sajnos, még nem készül tanulány a polifázisos alvásról. A téma még nagyon új, így a tudósokat nem érdekli. Az interneten azonban számos saját tapasztalatot találunk, amelyek különböző mellékhatásokra figyelmeztetnek. Például a szélsőséges modelleknél, mint pl. a Dymaxion, a teljesítmény azonnal alább hagy, ha egy szundikálás kimarad.

Az átállási időszak nagyon nehéz, ez általában 2-3 hetet vesz igénybe. Az ember állandóan fáradt, nyűgös, a teljesítmény drámaian lezuhan és nem tud koncentrálni. Ha túléli ezt, 2-3 hét alatt, a változások megszokottá válnak.

Az extrém alvási szokások egyáltalán lehetségesek?

Újabb és újabb leírások érkeznek olyan emberektől, akik hónapokon keresztül alkalmazták a polifázisos alvást. Azonban ezek az emberek is egy idő után abbahagyták, mert túl megterhelő volt. Ez egyértelmű jele a túl kevés alvásnak.

A sport világában az ilyen szélsőséges modellek gyakrabban megtalálhatóak. Például egy sportoló, aki több napos kerékpárversenyen vagy maratonon vesz részt, többfázisú alvásmintát követ. Így a teljesítmény még a drasztikusan csökentett alvással is állandó maradhat. Ezt azonban csak viszonylag rövid ideig csinálják. Aligha tudná egy profi sportoló ezt az alvásmintát hónapokig tartani.

Következtetés

A polifázisos alvásról szóló legtöbb kísérlet még a befejezés előtt véget ért. Az alváshiány mellett a leggyakoribb ok az volt, hogy nem praktikus. Ha például az Everyman mintát követve négy óránként aludnánk, társadalmi életünk teljesen összeomlana. Nem is beszélve a munkáról. Csak nagyon keveseknek van lehetőségük minden negyedik órában szundikálni egyet. Tehát attól függetlenül, hogy kevesebbet alszunk és több időnk lesz, nem biztos, hogy ezt hasznosan tudjuk tölteni.

Ezen kívül tegye fel magának a következő kérdést is, mielőtt az Everyman alvásminta mellett dönt: Mit fogok az éjszaka közepén csinálni, amikor az összes bolt zárva van, az összes többi ember alszik és unatkozom?